„A Szegedi Tudományegyetem a 303. helyen áll a világ egyetemeinek versenyében. Ez rendkívül jó eredmény, ha belegondolunk, hogy több ezer egyetem van csak az Egyesült Államokban. Ennél is értékesebb, hogy van Nobel-díjasunk – Szent-Györgyi Albert. A szegedi egyetemre járni ezért tényleg 'nagy szó', és komoly presztízst jelent mind hazai és mind nemzetközi szinten. A Bölcsészettudományi Kar impozáns épülete az egyetem vérkeringésének közepén, a TIK (Tanulmányi és Információs Központ) közvetlen szomszédságában helyezkedik el. Könyvtár, büfék, tantermek, kocsmák, pékség, 'kisbolt', kávézók… Minden egy helyen! Nincs is jobb tavasztól őszig annál, mint a TIK és a BTK épülete közötti zöld parkban sétálgatni, pihenni, olvasgatni, üldögélni a padokon, feküdni a fűben, trécselgetni. A Bölcsészettudományi Kar az egyetem legnépesebb kara. Ezért is jó ide járni. Sokféle emberrel találkozhatsz, nyitott gondolkodásmóddal, új, érdekes elképzelésekkel. A tudományos műhelyek munkájába bekapcsolódhatsz, a külföldi cserekapcsolatokon keresztül pedig eljuthatsz Európa és a világ több városába. A Pszichológiai Intézet, mely a kar egyik leggyorsabban fejlődő intézete, szintén széles palettáját kínálja a lehetőségeknek az egészségpszichológiától a szociálpszichológián át a neuropszichológiáig. Az ország legmodernebb EEG- és viselkedéselemző laborjában lehet kutatni a pszichológia titkait, a klinikán pedig a szakma gyakorlati valóságával találkozni. Az intézet tíznél is több külföldi csere- és kutatási kapcsolata biztosítja, hogy megismerkedj más egyetemek, országok, kultúrák életével Dániától Spanyolországig. Kapu a világra…” |